Pamela Druckerman- Nem harap a spenót
Az egyik legkedvesebb gyereknevelésről (is) szóló könyvem.
Főleg, mivel ez 
ültette el bennem a gondolatot, hogy nem kell feltétlenül anya-géppé válnom. Hogy attól, hogy már nem csak dolgozó nő, feleség, háziasszony, meg mittudoménmégmi, hanem már ANYA is vagyok, attól még jogom van ahhoz, hogy olvassak, moziba menjek a férjemmel, vagy hogy MINDEN este legyen közös felnőtt időnk, gyerek nélkül, este 8-tól.
És főleg, hogy ettől nem leszek szörnyeteg. Mert nem kell CSAK anyának lenni 24 órában és 18 éven keresztül a nap minden percében. Persze nyilván MINDIG ott vagyok a gyereknek, ha szüksége van rám, de JOGOM van saját időhöz is. Ezért nálunk pl. este 8-kor legkésőbb ágyban van a gyerek (amúgy azt meg a Suttogó is meg Vekerdy is mondja, hogy ilyen kicsi - 3 éves - gyereknek 12 óra éjszakai alvás kell). A legtöbb ismerősnél 21:30 és 22:30 közt megy aludni a gyerek. Aztán reggel meg kel 7-kor. Nagyon nem jó. Nem jó a gyereknek, nem jó a szülőknek. És ezt az egészet csupán az indokolja, hogy nem gondolták át, hogy hogy lenne jó, ha meg mégis tudják, akkor nem következetesek. A szülők nem hajlandóak konfrontálódni a csemetéikkel. Inkább rájuk hagynak mindent, semmint hogy hiszti legyen. Kinder tojást kér a Spar pénztárnál? Legyen. Nincs kedve lefeküdni, mert 22:10-kor még Jégvarázst néz? Nem baj, csak ne sírjon. Nem ül az asztalhoz 6 évesen, mikor pedig mindenki enne már? Nem baj, majd eszik később egy marék szedret (úgyis csak azt eszik mozzarellával 2 hete - ez egy konkrét eset az ismeretségi körből). Ilyesmik. Bocsánat, kissé elkalandoztam...
Hát, nálunk ez másként működik. És nem csak azért, mert számunkra (mármint mint szülők számára) ez elfogadhatatlan lenne, hanem azért is, mert ez a gyereknek is nagyon rossz, ha nincsenek szabályok. Olyanok, amiket ugyanakkor rugalmasan kezelünk. Mert igenis oda kell ülnie az asztalhoz délben. Ha nem éhes nem eszik, (bár könyörgöm, miért ne lenne éhes, hiszen elvileg 3-4 órája nem evett - nálunk a nassolás sem dívik. 5 étkezés van és punktum). Ha nem ízlik, nem eszik, de meg kell kóstolnia (és nyilván nem fogom letolni a torkán a spárgát, ha nem ízlik neki. És mindig van valami alternatíva, hogy ne távozzon éhesen az asztaltól csak azért mert nem ízlik neki a kagyló....) Semmilyen esetben sem tesszük a lábunkat az asztalra. Nem hozunk játékot az asztalhoz, mert ott étkezünk, nem pedig játszunk. Ilyenek. Szerintem ez se nem spártai, se nem terror.
Arról kell(ene) szólnia az egésznek (mint a neve is mutatja), hogy neveljük a gyereket. Az életre. A mi dolgunk nevelni, és nyilván életkorának megfelelően, de NEVELNI és TANÍTANI, folyamatosan. Arra is, hogy tűrje a stresszt (pl. ami azzal jár, hogy 2 percet vár a túró rudira a standnál, és nem kezd el üvölteni egyből a sorban). És ez a könyv is ezt az eszmeiséget képviseli.
Sok dolog van, amit itt olvastunk, aztán beépítettük a hétköznapi életünkbe. A teljesség igénye nélkül:
- „Cadre” - keret fogalma - amelyen belül azért meglehetősen nagy szabadság van,
- „la pause” - szünet - bárcsak előbb olvastuk volna, sajnos erről már lecsúsztunk (avagy nem kell odarohanni egyből a síró csecsemőhöz, hagyjuk 5 percig nyöszörögni nyugodtan, hogy megtanulja megnyugtatni önmagát - és nem azért, mert nincs kedvünk felkelni éjszaka, hanem azért mert neki így később sokkal könnyebb lesz),
- felnőtt idő fogalma, minden nap este 8-tól, vakáció a gyerek nélkül minden évben,
- együtt eszünk és mindig mindeki ugyanazt (mondjuk ez amúgy is alap volt, de azért megerősített) - vagyis nincs amerikai stílusú, pizza/sültkrumpli alapú „gyerekmenü”,
- a gyereknek mindent meg kell kóstolnia (utána lehet utálni), de a szülőnek érdemes később újrapróbálkozni,
- a gyereknek kell a család életébe illeszkedni, nem pedig fordítva (ami szintén logikus, a világ sem fog alkalmazkodni hozzá, neki kell majd alkalmazkodni az őt körülvevő világhoz),
- a nappali nem játszótér, ha kivisz valamit vissza is kell vinni. A gyerekszoba, na AZ játszótér, ott rendet sem kell rakni mindig,
- nem vagy szörny, ha bölcsibe adod 2 évesen,
- és egyáltalán, a problémákat a fontos és következetesen alkalmazott korlátok között rugalmasan kell megoldani (azaz nem kell mindig keménykedni, de a fontos szabályokhoz tartani kell magunkat),
- mindezeket pedig értelemszerűen az adott életkorának megfelelően alkalmazzuk, azaz nem várom el egy egyévestől, hogy maszatolás nélkül egyen, egy 3 évestől, hogy 1 órát egyedül játsszon, stb.).
De a legjobban a konkrét példákat szeretjük (nekünk azok igazán sokat segítettek a megértésben). Pl.: van a cadre (keret, azaz A szabály), ami ez esetben pl. az, hogy nincsen TV nézés (nem csak kontrollálhatatlanul, bármikor, bármit, hanem úgy egyáltalán nincs). DE itt jön a szabadság. A gyerek nézhet DVD-t, sőt ő választhatja ki, hogy mit néz (azt nyilván megint csak nem ő mondja meg, hogy mikor és mennyit, de ez megint csak ésszerű). Mert pl. örök vita Magyarországon, hogy ha néz tv-t akkor felügyelni kell (annyi szemét van a TV- ben), ha viszont nem néz semmilyen mozgóképet, akkor majd klafán kiközösítik később, mert nem tudja ki Elza a Jégvarázsban. Ez a módszer erre is megoldást ad az előbbi példán keresztül. Nálunk ez a gyakorlatban úgy működik, hogy (mivel mi sem nézünk otthon TV-t) a készülékkel összekötött számítógépen keresztül nézhet a gyerek meséket. Este. Vacsora és fürdés és pizsamahúzás után. 15-25 percet. De ő választja ki, hogy Vizipókot, vagy Peppa Pig-et néz, és egyet vagy négyet.
ÉS félreértés ne essék, nem vagyunk spártai szülők. A gyereket imádjuk, és mindent megkap, amire szüksége van. Minden nap játsszunk vele, minden nap tanítjuk, és olvasunk mesét, és nagyon sokat szeretgetjük, de ezt próbáljuk olyan ésszerű korlátok közt tenni, hogy közben legyen idő egymásra is a férjemmel, mert ha közben az együtt töltött idő hiánya nélkül, meg befektetett párkapcsolati energia nélkül elhidegülünk egymástól, végül pedig elválunk, akkor AZ jó lesz a gyereknek?
Szóval nekünk sokat segített a könyv, és e mellett még szórakoztató olvasmány is! Én kétszer is elolvastam (főleg persze azért, mert nem csak értelmes gondolatok vannak benne, hanem még szórakoztató is - valójában egy regény).
Nem mondom, hogy nincs hibája (elvégre a szerző amerikai, és néha viccesen rácsodálkozik Európában evidenciának számító dolgokra, (pl. hogy van ingyen védőoltás, meg hogy a bölcsi állami intézmény, ahol képzett gondozónők vannak), de ez inkább a kulturális különbözőségekből fakad. Nem mondom, hogy mi mindennel egyetértettünk. Mert szerintünk sem normális dolog a 4 hónapos babát bölcsibe adni. Sőőőt. Elképzelhetetlennek és őrültségnek tűnik (és ezen a ponton meglepően hálásnak éreztük magunkat a sokat kritizált magyar szociális hálóért), és nem tetszik a nyomás, ami francia nőkön van - mármint hogy 30 nappal szülés után ismét legyél 46 kiló. Ezek a dolgok nem kompatibilisek a ...az élettel :), de azért nagy vonalakban igen hasznos könyv. Persze csak azoknak, akik a fenti elvekkel egyetértenek.
