Pestimami oknyomoz - avagy egy pesti anyuka mindennapjai a nyóckerből

Élet a nyolckerben, kisgyerekkel. Mindent megvizsgálunk és beszámolunk.

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Baross utca 103. Bölcsőde

2014.07.09. 19:10 nennial

A VIII. kerületi bölcsőde teszt következő alanya a Baross utca 103. alatt található bölcsőde volt.

Itt már a fogadtatás is magáért beszélt. Az egyik gondozónő (Gondozónő: ezt a kifejezést még a Horánszkyban megtanultam egy leszúrás után. Nem dadus, mert az súlyos sértés (???). Noha úgy rémlik, hogy az én időmben még úgy hívták. Nekem mindegy, nekik nem.) amint meglátott minket a babakocsival, felugrott az udvaron, és kinyitotta a kaput, majd elvezetett minket a bejáratig. 

baross utca 103.jpg

Nagy csinnadrattával az önkormányzat nemrég bejelentette, hogy "megújult" a bölcsi. Ez gyakorlatilag ugyanazt takarta, mint a Horánszkyban: kívülről új szigetelés és (megint) műanyag nyílászárók. Belülről nem sok minden változhatott, mert szinte semmi nem tűnt újnak a maci mintás tapétaszegély díszítésen és az új szekrénykéken kívül. Mivel számunkra azonban nem ez a legfontosabb, így nem akadtunk fenn rajta.

Az igazgatónő visszafogott volt, de barátságos. Megmutat néhány helységet. Nagyon pozitív, hogy a szobákban látunk pl. szőnyeget (ellentétben a Horánszky-val). Valahogy nehéz elképzelni a csetlő-botló, esetleg kúszó-mászó babákat egy szőnyeg nélküli linóleumos (jobb esetben parkettás) helységben. olyan rideg, nem?

A játékok nagy része, és a szokásos négy személyes babasztalok a székekkel nem mai darabok, de ez szintén nem fontos. Mellesleg itt van a legtöbb és legtöbb fajta játék, az eddig látott helyek (Horánszky, Bérkocsis) közül.

A gondozónők barátságosak, csakúgy mint a Bérkocsisban. Minden elhaladónak van egy jó szava a babához, és senkit sem zavar, hogy a játszóhelységben garázdálkodik a fellelt játékokkal, míg mi az igazgató asszonnyal beszélünk a felvétel részleteiről. itt nincs riogatás, hogy mielőbb iratkozzunk be, mert nem lesz hely. Ez nem olyan "elit" hely, mint a Horánszky. biztosítanak, hogy gyakorlatilag egész évben van némi fluktuáció (persze azért célszerű mielőbb beiratkozni a központban.

Az udvart már érkezéskor szemügyre vettük, mert nem tudtuk, hogy nem az a hivatalos bajárat, és ott törtünk rájuk.

A biztonságos babakocsi tárolást ők úgy oldották meg, hogy a falra szereltek néhány kapaszkodó-féleséget, és felhívják a szülők figyelmét, hogy nem biztonságos lezáratlanul hagyni a babakocsikat, ezért melegen ajánlják a bicikli lezáró használatát, mellyel a falhoz bilincselhető a járgány.

Összegzés:

  • Csoportok: 12 fő, 2 gondozónővel
  • Hangulat: átlagosnál jobb, érződik a személyes törődés, mindenütt rajzok, kedves díszítések
  • Gondozók és egyéb személyzet: barátságosak és segítőkészek
  • Intézmény kinézete (kívül: 5, belül: 4)
  • Összpontszám: 4.5

Konklúzió:

Esélyes, hogy a gyermek az intézménybe fog járni.

Következik a Baross utca 117. szám alatti bölcsőde.

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pestimami.blog.hu/api/trackback/id/tr306493593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2014.07.10. 13:57:08

"Gondozónő: ezt a kifejezést még a Horánszkyban megtanultam egy leszúrás után. Nem dadus, mert az súlyos sértés"

A "dadusok" végzettsége más volt, mint a gondozónőké jelenleg. Már ha volt egyáltalán szakirányú végzettségük.

Ledadusozni egy gondozónőt olyan, mint pedellusnak hívni egy tanárt.

2014.07.11. 17:48:54

Szerintem nem Önnek kellene a Bölcsödéket felkeresni, hanem pályázatot kiírni, és megversenyeztetni a bölcsiket, a felvétel jogáért.
süti beállítások módosítása